Tarka szőlőmoly


Tünetek: Tavasszal a hernyó fiatal fürtkezdeményekben, virágzó, vagy már kötött szőlőfürtökben szövedék védelmében károsít. Kirágják a virágbimbók, a kis szemek belsejét. A sűrű szövedék védelmében egyszerre több hernyó károsíthat.

A második nemzedék a már fejlettebb szőlőbogyók belsejét rágja. A harmadik nemzedék a már érő, vagy érett fürtök bogyóiban károsít. Az így megrágott bogyók felpuhulnak, ráncosodnak, barnulnak, lehullhatnak. Nedves időben a károsítás utat nyit a szürkepenész fertőzésnek, száraz időben aszúsodva beszáradnak a szemek.

A kártevő biológiája: Magyarországon 3 nemzedéke alakulhat ki. Báb alakban telel, az elszáradt bogyók között, esetleg a tőke kérge, karók, támrendszerek repedéseiben. A lepke április végén, május elején rajzik. Nem csak a szőlő, hanem sok más haszonnövényen (ribizke, cseresznye, szamóca) is megtalálható. A rajzás után 1-2 nappal már tojást is rak (összesen mintegy 70-150 darabot). Ezek a lárvák alig több, mint egy hét alatt kikelnek. A lárvafejlődés 25-40 napig tart, a károsított részen, száraz helyen bábozódik. 1-2 hét múlva megjelenik a második nemzedék. A lepke rajzás időpontja június-július, a harmadik nemzedéké pedig augusztus-szeptember. Szeptember végéig táplálkozik, átlagosan 3-4 szőlőszemen lárvánként. Ezután védett helyet keres a lárva, amely bebábozódik és így telel. A faj szempontjából a 22-27 C száraz meleg időjárás a kedvező.

Védekezés:

1. Agrotechnikai védelem: A telelő helyek gyérítésével csökkenthető a fertőzés nagysága. Jó kultúrállapotú szőlőben kevesebb a kártevő áttelelő nemzedéke is. A gyomirtás és a környező kultúrák gondozottsága is fontos, mert „polifág” soktápnövényes fajok.

2. Vegyszeres védekezés: A permetezést a tömeges lárvakelés idején kell elvégezni. Ebben az időszakban a lárva a legkitettebb, legérzékenyebb állapotban van. A tömeges lárvakelés a rajzás követő 7-9 nap múlva, úgy május második felében kell először elvégezni el DECIS 1,5 ml/10 literes dózisával. A szer jól tapad, filmszerű bevonatot képez a lepermetezett felületen. Azonnali taglózó hatása van a készítménynek, ami hosszabb tartamhatással, esőállósággal párosul. Második védekezés, ha jól sikerült az első időpontban a védelem, már nem szükséges.

Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap.

Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 7 nap.