Molykártevők


A szőlő legjellemzőbb molykártevői a Nyerges és a Tarka szőlőmoly. A tarka szőlőmolynak három, a nyerges szőlőmolynak két lárvanemzedéke van. A lárvák rágása által okozott fő kár mellett- főként a második illetve a harmadik nemzedék lárvái rágása után - a szőlőn Botrytis telepedhet meg.

A nyerges szőlőmoly hernyói vörösesbarnák, fejük barnásfekete. A tarka szőlőmoly hernyói zöldesszürkék, fejük vége világos barna. Mindkét molyfaj lepkéi kb 12-13 mm hosszúak. A tarka szőlőmoly a száraz, meleg termőhelyeket kedveli.

Nyerges szőlőmoly  az első szárny szalmasárga, keresztirányú sötét övvel.

Tarka szőlőmoly az első szárny márványmintás, sárga és zöldesszürke színárnyalatú. Az első nemzedék lepkéi április végén és május folyamán rajzanak ki. Petéik a 2-3 hetes fő rajzási időben a lepkék egyesével a virágok sapkájára helyezik el. A hőmérséklet függvényében a lárvák 6-12 nap után bújnak elő. A szőlőmolyok második nemzedéke július közepétől augusztusig rajzik. A tarka szőlőmolynak egy harmadik nemzedéke is kifejlődik. Ez a generáció a már érett szőlőszemeket károsítja. A nyerges szőlőmoly a második nemzedék végén nyugalmi állapotba vonul.