Baktériumos szártő és nedves gumórothadás


Legnagyobb károkat a nedves, csapadékos tenyészidőszakokban okozzák, mindenekelőtt a burgonyát és a különböző gyökérzöldségeket támadják meg, de levegőtlen, túl meleg raktárakban is károsítanak. Az E. chrysanthemi ritkább, de terjedőben van a fokozódó felmelegedés miatt.

Előfordulás: öntözött burgonyaföldeken és ott, ahol nem tartják be a vetésforgót, a burgonyát kevesebb, mint 4 éve ugyanazon a helyen termesztik vagy gyökérzöldségekkel vetésváltásban van. A kifejezetten fogékony fajtákon, csapadékos időjárásban, vagy öntözés mellett képes a kórokozó nagy pusztításra. Raktározásnál pedig, ha víz csapódik a burgonya felületére nagy sebességgel károsít.

Tünetek: az Erwinia okozta rothadás elsősorban szagról állapítható meg, a bomlás során enzimjeivel feloldja a pektint, emiatt a gumó szövetei elfolynak, szétesnek. Mivel nem egyedüliként van jelen, a másodlagosan megtelepedő egyéb rothasztó gombák ezt a pektint bontják le cukorra és rövid szénláncú büdös szerves savakká, valamint a fehérjéket is elkezdik bontani, innen van a záptojás illatú szag. Kiskertben a szártő talajjal érintkező részét támadják meg, innen a feketelábúság elnevezés. Következménye hervadás, jellegzetes szag és a hajtás pusztulása (a nagy lombozatú és nagyon alacsony szárazanyag tartalmú fajták fogékonyabbak: pl kondor).

A burgonyahimlő (Rhizoctonia solani) tüneteivel összekeverhető, mert a szártő mindkét esetben fekete. A burgonyahimlő esetében nedves körülmények között egy fehér micéliumréteg fedi a fekete szártő részt. Az Erwiniás szártő nagyon büdös, míg a himlős földszagú. A baktériumos szártő nyálkás, a himlős pedig száraz.

Védekezés: elsősorban az OMMI által ellenőrzött és fémzárolt vetőgumó ültetése, jó fajtaválasztás, vetésforgó közbeiktatása (kukorica, kalászos után nem terhelt a talaj)