Alma ventúriás varrasodása


Csak az almán figyelhető meg, annak is a legveszélyesebb gombás betegsége, mely terméscsökkenést és minőségi kártételt okoz. Egész évben védekezni kell ellen.

Előfordulás: már kevés hajnali pára is elegendő a gomba fertőzéséhez. Ugyanis az előző ősszel a talajra hullott leveleken áttelelve aszkospórákat képez (gomba spórái), melyek nedvesség (10 mm eső vagy 20 0C feletti köd) hatására fejlődni kezdenek. Szél által kerülnek a levelekre. Rügypikkelyekben is áttelelhet.

Tünetek: a fiatal leveleken barnás fekete, 5-8 mm nagyságú foltok jelennek meg. A levél mindkét oldalán konídium gyep fejlődik (konídium a gomba ivartalan szaporító szerve). A foltok később elhalnak és varrasodás képződik. A levelek deformálódnak, meggörbülnek, elszáradnak és lehullnak. Virágon megjelenve hasonló tüneteket okoznak. Termésnél a korai fertőzés esetén deformálódott, féloldalas alakú, berepedezett, parásodott kórkép figyelhető meg. Kései fertőzésnél enyhébb repedezettség és kör alakú fekete szélű, barna középpontú foltok láthatóak a termésen.

Védekezés: zöldbimbós állapotig réztartalmú szerekkel, utána felszívódóakkal érdemes védekezni egész időszak alatt, ősszel a fertőzött levelek összegyűjtése, elásása vagy megsemmisítésével. Az Aliette gyenge fertőzöttség mellett kielégítő, megelőző védelmet nyújt.